Reggel 5:45 csörög az ébresztőm, de valójában nem tudom miért előtte mindig felébredek, és magamba azért könyörgök, hogy ó kérlek még legyen minimum 1 órám aludni, vagy több, de aztán tudatosul bennem, hogy 2 perc múlva kellnem kell. No persze még úgy kb 6:10-ig az ágyba szenvedek éber és álomlét között. Közben a macska nyávog, hogy kelljek már fel. Természetesen nem bírok, így jön és felágaskodik, hogy meg tudjon pofozni. Kicselezem, mert beljebb megyek, de van, hogy meg akarom simizni aminek ez lesz az eredménye, hogy szerzek egy újabb karmolást. Már szinte nem is fáj, hozzászoktam. Szóval mikor tudatosul bennem, hogy ideje felkelnem végre, mert elkések, nyöszörgök párat és kimászok a jó meleg takaró alól. Aztán egyből rohanok, hogy bekapcsoljam a fütést, aztán minimum 15 percet megint a cicusom vesz igénybe, úgyhogy már tényleg iszonyat késésébe vagyok. Magamba azt kívánom, hogy teremjen előttem a kész reggeli, meg forró tea, vagy kávé, és az elkészített tízórai, de mivel sajnos nem rendelkezek ilyen képeségekkel extra gyors üzemmódba váltok. Tahát úgy kb 6:45-kor eljutok oda, hogy fogat massak és lezuhanyozzak. Igen imádok reggel is zuhanyozni, mert felfrissít. Vagyis mondjuk úgy, hogy a világ legjobb érzése beállni a meleg zuhany alá, és a legroszabb pedig kijönni onnét. Mikor végre sikerül, gyorsan magamra kapam a már este előkészített ruháimat, (igen, mert ha reggel agyalnék azon, hogy mit vegyek fel, akkor tényleg tuti biztos, hogy elkésnék) Aztán jöhet a sminkelés, amihez néha semmi kedvem sincs. Természetesen végül rakok magamra, de csak azért mert van ez a buta hang a fejembe, hogy anélkül nem vagyok szép. Bláh de utálom. Nos ha mindezekkel megvagyok, arra már biztosan 7:20 körül van, és félkor már becsöngetnek. Hahha még szerencse, hogy max 5 percre van a suli. :D Egy átlagos reggel így zajlik nálam.
Aj szeretnék már végre dolgozni, de még 1 évet ezen kívül ki kell bírnom, ahhoz, hogy kozmetikus legyek. (: Már nagyon várom.

Eléggé vicces az, hogy találkozol emberekkel, és ők nevetésre késztetnek, és reményt adnak neked, és ráébresztenek arra, hogy sokkal több az élet, és amikor velük vagy, elfelejted, hogy milyen üresnek érezted magad előtte.

Ezek a vasárnapok mindig olyan depressziósak  a számomra. Egyszerűen nem tudom miért de ilyenkor az agyam ezerrel jár és a végén már oda jukadok ki, hogy minek is vagyok ezen a földön. Nagyszerű, sőt pompás érzés, se. Nem jó dolog ez az agyalás,  nagyon nem. Szeretnék én is olyan lenni, aki nem aggódik és holt lazán veszi a dolgokat. Aki leszarja, hogy mások mit gondolnak róla, úgy tesz mindent, ahogy a szíve diktálja. Nos talán az már haladás, hogy vanak olyan napok, amikor sikerül így éreznem magam. Szóval most depi helyett is inkább örülnöm kéne, hmmhmm. Azt hiszem megyek és elvégzem az esti teendőimet és nézek valami sorozatot. Tök jó, hogy lassan 10 óra...megint nem fekszek korán..

" A holnap jobb lesz."
" De mi van, ha nem?"
" Akkor elismétled holnap ugyanezt. Sosem tudhatod, nem? Valaminél fogva a holnap jobb fog lenni."

Nincs semmi értelme annak, hogy csúnyának hívjuk magunkat, mert nem látjuk valódni önmagunkat. Nem látjuk magunkat, ahogy csndesen összegömbölyödve alszunk és ahogy fel-le emelkedik a mellkasunk. Nem látjuk magunkat, ahogy csillogó szemekkel és nagy beleéléssel olvasunk. Nem látjuk magunkat, ahogy szerettel és törődéssel nézünk a másikra. Nincs tükör, hogy lássuk milyen az amikor nevetünk, mosolygunk és majd kicsattanunk a boldogságtól. Ha látnánk magunkat azokban a pillanatokban amikor igazán önmagunk vagyunk, akkor tudnánk, hogy mennyire is ragyogóak és gyönyörűek vagyunk.