Ó egek már megint nem írtam 1 hónapja ide semmit... nem tudom miért, mindig akartam, csak valahogy nem találtam meg a megfelelő szavakat és így inkább nem írtam semmit.

Annyi minden történt velem ismét: barátok, pasik, bulik, éjszakázások, szívtörések, fájdalmak, megrekedés, élni se akarás, gyomorgörcsök, rossz döntések, felelősségvállalás, újabb hibák, betegség és gyógyulás..(?)

Utoljára, amikor írtam akkor sem voltam éppen a toppon, ahogy visszaolvasom előző bejegyzéseimet, és az elmúlt két-három hetem is iszonyat nehéz volt. Sőt borzalmas volt, úgy éreztem, hogy kitépték a szívemet, a lelkemet és soha többé nem tudok egy pasiban se megbízni, soha. Önmagában csalódni az embernek meg iszonyatosan fájdalmas, de szembenézni magunkkal még annál is fájdalmasabb.  De meg kellett tennem, ez így nem mehetett tovább, totálisan kicsúszott a lábam alól a talaj és tudtam, ha most nem állok le, ha most engedek a könnyű útnak, akkor nem lesz visszaút és nem épp pozitív irányba vezetett volna az a változás.
Tudjátok, amikor már annyira minden mindegy nektek, annyira üresek vagytok, és beéritek bármivel , ami egy kicsit is, de kikapcsolja az agyatokat, kicsit is eltereli a figyelmet a benned dúló káoszról, de közben észre se veszed, hogy közben elveszted önmagadat. Egy olyan emberré válsz, aki nem te vagy, totálisan nem te, de nem érdekel, mész tovább, mert annyira hiányzik már egy kis figyelem, egy kis szeretet, egy kis törődés. Csak boldog akarsz lenni, még akkor is, ha ez a boldogság nem valóságos.

Amiket megtanultam ebben a két hétben, hogy emberek vagyunk hibázunk, és hibázni is fogunk, nem szabad ezért önmagunkat büntetnünk, mert az nem visz előre minket, csak annyira kicsináljunk magunkat, hogy fizikailag is teljesen kikészülünk és megbetegszünk. A múltba se mehetünk vissza, hogy másképp csináljuk a dolgokat, így csak egyet tehetünk: tanulunk belőle, a pozitív dolgokat pedig visszük belőle tovább, a negatívakat pedig elhagyjuk. Sose készülj ki olyan emberek miatt, akik nem érik meg ezt. (nagyon is jól látszik, hogy ki az, aki tényleg értékel téged, és ki az, aki csak elszórakozgat..) Értékeld magadat annyira, hogy tudd azt, hogy sose rendeld magad alá a másik félnek, igenis mond, ki amit érzel, hallgass a belső hangodra, mert ő mindig megmondja a tutit.

Az élet leckék sorozata, hogyha nem tanulod meg őket, akkor addig kapod újra és újra ugyanazt a leckét, csak mindig egyre fájdalmasabban. Én például a fiúkkal vagyok így. Nem tanultam meg velük és magammal kapcsolatban bizonyos leckéket, így 3x vagy 4x is újra tapasztaltam ugyanazt csak egyre fájdalmasabban. Úgyhogy totál mélypontra kerültem, most kászálódok ki belőle. Viszont most már megtanultam, amit meg kellett, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy soha többet nem kell átélnem azt, amit eddig kellett.

Úgyhogy drágák figyeljetek a jelekre, és ismerjétek fel minél hamarabb, mert akkor még nem olyan fájdalmas, ne büntesd magad, ne akarj magadnak rosszat. Eszedbe ne jusson azt mondani, hogy : „ én ezt megérdemlem, hisz egy szerethetetlen ember vagyok, nem csoda, hogy végül mindenki eldob magától.” ez nem igaz, ez egy hatalmas böszmeség. Nehogy bemeséld ezt magadnak, mert akkor végén el is hiszed, és más is ezt fogja rólad hinni, és nem is fognak szeretni. CSODÁLATOS VAGY ÉS SZERETNI VALÓ, SZERESD MAGADAT ÉDESEM, MERT ADDIG SENKI MÁS SE FOG. Tapasztalatból mondom sajnos… Hajrá állj neki, nézz magadba láss bele a lelkedbe, mennyire csodálatos, aztán nézz a tükörbe és nézd meg jól magadat. Látod ez vagy TE. Nincs még egy ilyen TE. BÁRKI LEHETSZ, AKARKI, GYÖNYÖRŰ VAGY. Hidd el kérlek, és kezdj élni, kezdj el tervezni, kezd apró dolgokkal majd ahogy egyre jobban megy, mehetsz nagyobb dolgok felé is.  Ez nem fog elsőre menni, de ne add fel kérlek, meg lesz a munkád gyümölcse.

Most nyilván azt hiszitek, hogy hú hát könnyen beszél ez a lány meg blahblah, de nem, mert én is ezt csinálom és van értelme, én is piszkosul szarul vagyok, de napról napra jobban leszek. Igyekszem szeretet adni, és másoknak segíteni, értékelni az apró dolgokat, örömet okozni magamnak, egy jó könyvel, fimmel, egy zeneszámmal, amitől kiráz a hideg, vagy finom ételekkel, esetleg egy kis testmozgással.  De nehéz piszkosul nehéz, mert máris mond, valaki valami olyat, ami neked bántó, vagy eszedbe jut egy emlék, vagy álmodsz valami olyat, vagy stb és  megint össze tudnál omlani, de nem szabad. Kapcsold ki az agyadat, lélegez, és menj tovább, egy percre se állj meg, mert el fogsz érni oda ahová tartasz, mert ezért is vagy itt. Nem szenvedni jöttél erre a földre, hanem, hogy tanulj, és élvezd ezt és fedezd fel, hogy eg világ lakik benned!!!

Ó egek már megint nem írtam 1 hónapja ide semmit... nem tudom miért, mindig akartam, csak valahogy nem találtam meg a megfelelő szavakat és így inkább nem írtam semmit.

Annyi minden történt velem ismét: barátok, pasik, bulik, éjszakázások, szívtörések, fájdalmak, megrekedés, élni se akarás, gyomorgörcsök, rossz döntések, felelősségvállalás, újabb hibák, betegség és gyógyulás..(?)

Utoljára, amikor írtam akkor sem voltam éppen a toppon, ahogy visszaolvasom előző bejegyzéseimet, és az elmúlt két-három hetem is iszonyat nehéz volt. Sőt borzalmas volt, úgy éreztem, hogy kitépték a szívemet, a lelkemet és soha többé nem tudok egy pasiban se megbízni, soha. Önmagában csalódni az embernek meg iszonyatosan fájdalmas, de szembenézni magunkkal még annál is fájdalmasabb.  De meg kellett tennem, ez így nem mehetett tovább, totálisan kicsúszott a lábam alól a talaj és tudtam, ha most nem állok le, ha most engedek a könnyű útnak, akkor nem lesz visszaút és nem épp pozitív irányba vezetett volna az a változás.
Tudjátok, amikor már annyira minden mindegy nektek, annyira üresek vagytok, és beéritek bármivel , ami egy kicsit is, de kikapcsolja az agyatokat, kicsit is eltereli a figyelmet a benned dúló káoszról, de közben észre se veszed, hogy közben elveszted önmagadat. Egy olyan emberré válsz, aki nem te vagy, totálisan nem te, de nem érdekel, mész tovább, mert annyira hiányzik már egy kis figyelem, egy kis szeretet, egy kis törődés. Csak boldog akarsz lenni, még akkor is, ha ez a boldogság nem valóságos.

Amiket megtanultam ebben a két hétben, hogy emberek vagyunk hibázunk, és hibázni is fogunk, nem szabad ezért önmagunkat büntetnünk, mert az nem visz előre minket, csak annyira kicsináljunk magunkat, hogy fizikailag is teljesen kikészülünk és megbetegszünk. A múltba se mehetünk vissza, hogy másképp csináljuk a dolgokat, így csak egyet tehetünk: tanulunk belőle, a pozitív dolgokat pedig visszük belőle tovább, a negatívakat pedig elhagyjuk. Sose készülj ki olyan emberek miatt, akik nem érik meg ezt. (nagyon is jól látszik, hogy ki az, aki tényleg értékel téged, és ki az, aki csak elszórakozgat..) Értékeld magadat annyira, hogy tudd azt, hogy sose rendeld magad alá a másik félnek, igenis mond, ki amit érzel, hallgass a belső hangodra, mert ő mindig megmondja a tutit.

Az élet leckék sorozata, hogyha nem tanulod meg őket, akkor addig kapod újra és újra ugyanazt a leckét, csak mindig egyre fájdalmasabban. Én például a fiúkkal vagyok így. Nem tanultam meg velük és magammal kapcsolatban bizonyos leckéket, így 3x vagy 4x is újra tapasztaltam ugyanazt csak egyre fájdalmasabban. Úgyhogy totál mélypontra kerültem, most kászálódok ki belőle. Viszont most már megtanultam, amit meg kellett, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy soha többet nem kell átélnem azt, amit eddig kellett.

Úgyhogy drágák figyeljetek a jelekre, és ismerjétek fel minél hamarabb, mert akkor még nem olyan fájdalmas, ne büntesd magad, ne akarj magadnak rosszat. Eszedbe ne jusson azt mondani, hogy : „ én ezt megérdemlem, hisz egy szerethetetlen ember vagyok, nem csoda, hogy végül mindenki eldob magától.” ez nem igaz, ez egy hatalmas böszmeség. Nehogy bemeséld ezt magadnak, mert akkor végén el is hiszed, és más is ezt fogja rólad hinni, és nem is fognak szeretni. CSODÁLATOS VAGY ÉS SZERETNI VALÓ, SZERESD MAGADAT ÉDESEM, MERT ADDIG SENKI MÁS SE FOG. Tapasztalatból mondom sajnos… Hajrá állj neki, nézz magadba láss bele a lelkedbe, mennyire csodálatos, aztán nézz a tükörbe és nézd meg jól magadat. Látod ez vagy TE. Nincs még egy ilyen TE. BÁRKI LEHETSZ, AKARKI, GYÖNYÖRŰ VAGY. Hidd el kérlek, és kezdj élni, kezdj el tervezni, kezd apró dolgokkal majd ahogy egyre jobban megy, mehetsz nagyobb dolgok felé is.  Ez nem fog elsőre menni, de ne add fel kérlek, meg lesz a munkád gyümölcse.

Most nyilván azt hiszitek, hogy hú hát könnyen beszél ez a lány meg blahblah, de nem, mert én is ezt csinálom és van értelme, én is piszkosul szarul vagyok, de napról napra jobban leszek. Igyekszem szeretet adni, és másoknak segíteni, értékelni az apró dolgokat, örömet okozni magamnak, egy jó könyvel, fimmel, egy zeneszámmal, amitől kiráz a hideg, vagy finom ételekkel, esetleg egy kis testmozgással.  De nehéz piszkosul nehéz, mert máris mond, valaki valami olyat, ami neked bántó, vagy eszedbe jut egy emlék, vagy álmodsz valami olyat, vagy stb és  megint össze tudnál omlani, de nem szabad. Kapcsold ki az agyadat, lélegez, és menj tovább, egy percre se állj meg, mert el fogsz érni oda ahová tartasz, mert ezért is vagy itt. Nem szenvedni jöttél erre a földre, hanem, hogy tanulj, és élvezd ezt és fedezd fel, hogy eg világ lakik benned!!!

Ó egek már megint nem írtam 1 hónapja ide semmit... nem tudom miért, mindig akartam, csak valahogy nem találtam meg a megfelelő szavakat és így inkább nem írtam semmit.

Annyi minden történt velem ismét: barátok, pasik, bulik, éjszakázások, szívtörések, fájdalmak, megrekedés, élni se akarás, gyomorgörcsök, rossz döntések, felelősségvállalás, újabb hibák, betegség és gyógyulás..(?)

Utoljára, amikor írtam akkor sem voltam éppen a toppon, ahogy visszaolvasom előző bejegyzéseimet, és az elmúlt két-három hetem is iszonyat nehéz volt. Sőt borzalmas volt, úgy éreztem, hogy kitépték a szívemet, a lelkemet és soha többé nem tudok egy pasiban se megbízni, soha. Önmagában csalódni az embernek meg iszonyatosan fájdalmas, de szembenézni magunkkal még annál is fájdalmasabb.  De meg kellett tennem, ez így nem mehetett tovább, totálisan kicsúszott a lábam alól a talaj és tudtam, ha most nem állok le, ha most engedek a könnyű útnak, akkor nem lesz visszaút és nem épp pozitív irányba vezetett volna az a változás.
Tudjátok, amikor már annyira minden mindegy nektek, annyira üresek vagytok, és beéritek bármivel , ami egy kicsit is, de kikapcsolja az agyatokat, kicsit is eltereli a figyelmet a benned dúló káoszról, de közben észre se veszed, hogy közben elveszted önmagadat. Egy olyan emberré válsz, aki nem te vagy, totálisan nem te, de nem érdekel, mész tovább, mert annyira hiányzik már egy kis figyelem, egy kis szeretet, egy kis törődés. Csak boldog akarsz lenni, még akkor is, ha ez a boldogság nem valóságos.

Amiket megtanultam ebben a két hétben, hogy emberek vagyunk hibázunk, és hibázni is fogunk, nem szabad ezért önmagunkat büntetnünk, mert az nem visz előre minket, csak annyira kicsináljunk magunkat, hogy fizikailag is teljesen kikészülünk és megbetegszünk. A múltba se mehetünk vissza, hogy másképp csináljuk a dolgokat, így csak egyet tehetünk: tanulunk belőle, a pozitív dolgokat pedig visszük belőle tovább, a negatívakat pedig elhagyjuk. Sose készülj ki olyan emberek miatt, akik nem érik meg ezt. (nagyon is jól látszik, hogy ki az, aki tényleg értékel téged, és ki az, aki csak elszórakozgat..) Értékeld magadat annyira, hogy tudd azt, hogy sose rendeld magad alá a másik félnek, igenis mond, ki amit érzel, hallgass a belső hangodra, mert ő mindig megmondja a tutit.

Az élet leckék sorozata, hogyha nem tanulod meg őket, akkor addig kapod újra és újra ugyanazt a leckét, csak mindig egyre fájdalmasabban. Én például a fiúkkal vagyok így. Nem tanultam meg velük és magammal kapcsolatban bizonyos leckéket, így 3x vagy 4x is újra tapasztaltam ugyanazt csak egyre fájdalmasabban. Úgyhogy totál mélypontra kerültem, most kászálódok ki belőle. Viszont most már megtanultam, amit meg kellett, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy soha többet nem kell átélnem azt, amit eddig kellett.

Úgyhogy drágák figyeljetek a jelekre, és ismerjétek fel minél hamarabb, mert akkor még nem olyan fájdalmas, ne büntesd magad, ne akarj magadnak rosszat. Eszedbe ne jusson azt mondani, hogy : „ én ezt megérdemlem, hisz egy szerethetetlen ember vagyok, nem csoda, hogy végül mindenki eldob magától.” ez nem igaz, ez egy hatalmas böszmeség. Nehogy bemeséld ezt magadnak, mert akkor végén el is hiszed, és más is ezt fogja rólad hinni, és nem is fognak szeretni. CSODÁLATOS VAGY ÉS SZERETNI VALÓ, SZERESD MAGADAT ÉDESEM, MERT ADDIG SENKI MÁS SE FOG. Tapasztalatból mondom sajnos… Hajrá állj neki, nézz magadba láss bele a lelkedbe, mennyire csodálatos, aztán nézz a tükörbe és nézd meg jól magadat. Látod ez vagy TE. Nincs még egy ilyen TE. BÁRKI LEHETSZ, AKARKI, GYÖNYÖRŰ VAGY. Hidd el kérlek, és kezdj élni, kezdj el tervezni, kezd apró dolgokkal majd ahogy egyre jobban megy, mehetsz nagyobb dolgok felé is.  Ez nem fog elsőre menni, de ne add fel kérlek, meg lesz a munkád gyümölcse.

Most nyilván azt hiszitek, hogy hú hát könnyen beszél ez a lány meg blahblah, de nem, mert én is ezt csinálom és van értelme, én is piszkosul szarul vagyok, de napról napra jobban leszek. Igyekszem szeretet adni, és másoknak segíteni, értékelni az apró dolgokat, örömet okozni magamnak, egy jó könyvel, fimmel, egy zeneszámmal, amitől kiráz a hideg, vagy finom ételekkel, esetleg egy kis testmozgással.  De nehéz piszkosul nehéz, mert máris mond, valaki valami olyat, ami neked bántó, vagy eszedbe jut egy emlék, vagy álmodsz valami olyat, vagy stb és  megint össze tudnál omlani, de nem szabad. Kapcsold ki az agyadat, lélegez, és menj tovább, egy percre se állj meg, mert el fogsz érni oda ahová tartasz, mert ezért is vagy itt. Nem szenvedni jöttél erre a földre, hanem, hogy tanulj, és élvezd ezt és fedezd fel, hogy eg világ lakik benned!!!

Minden annyira megérint, mint pl a cicus a buszmegállóban, ahogy odajott hozzám és simogatni kezdtem közben pedig azon gondolmodtam, hogy vigyázz magadra kis cicus, remélem van gazdid vagy, ha nincs találsz.

Amúgy nem vagyok jól. Épp reggelizni próbàlok a szalonban, de olyan görcsben van a gyomrom, hogy nem tudom lenyelni még azt se ami a számban van és a hányinger kerülget. Ráadásul lemondta a vendégem így potyara jöttem be korábban.

Szombaton megint hatalmasat csalódtam és megint iszonyatosan fáj a szívem. (A srác az, akiről már több bejegyzésben is szó volt ezelött) Persze én is hülye voltam, mert ha egy srác írja, hogy találkozni akar veled akkor minek hozza magával a haverját is. Miért voltam ekkora idióta, hogy ezt még akkor  nem írtam meg neki?  Mindegy sajnos ezen már nem tudok változtatni bármennyire is szeretném. Saját hülyeségéből tanul az ember.

Iszonyatosan haragszom rá, mert engem ne simogassan, puszilgasson, kulcsolja össze a kezünket, adjon szájrapuszit és a többit. A film után ne összekulcsolt kézzel sétáljunk, ne öleljen meg és csókoljon meg a moziparkolóban, mert én még elgyengülök és megszeretem. És az sem segített sokat, hogy olyan átkozott jó illata volt. De az, hogy egy azon felhúzta magát, hogy egy idegen srác bemutatott neki, utána meg a biztonsági őr is ott izélt, menjetek utána, ők meg otthagytak engemet és utánuk futottak. Hát én vártam picit majd kimentem sehol nem volt senki felhúztam magamat ezen. Végül elmentem oda ahol az uncsitesómék voltak, de azért írtam neki egy sms-t, hogy "azért jól otthagytatok köszi" aztán akkor sms-ben kommunikaltunk, végén vagyis hajnali 4-kor át akart jönni ahol mi voltunk, de mar nem volt értelme. Aztán felhívott, de elösször nem vettem fel, de aztán visszahívtam. Mondtam már otthon vagyok, meg kérdezte, hogy haragszom e, meg mondta, hogy majd kárpótól majd. Hajnali fél 5 volt és nekem nem volt erőm kifejteni neki a dolgokat, de bár azt tettem volna. Most már mindegy. Másnap írt, megbeszéltük, de arról semmit, hogy találkozzunk vagy most akkor mi van közöttünk szóval tegnap este beszéltünk utoljára és mindjárt megőrülök.. Most mi a fax van? Akarom, hogy írjon, akarok ennek adni még egy esélyt, mert ez így bazira el lett cseszve.

Segítsetek nekem, mit tegyek? :((