Úgy érzem egyre múlik ez a szorongó érzet. Tudok újra normálisan levegőt venni. Nem azon agyalni, hogy mit fog mondani vagy, hogy mikor is fog ignorálni engemet. Mert már nem érdekel. Eljön majd a nap, amikor azt kívánja majd ismét, hogy bárcsak ne cseszte volna el. És, ha így kell majd lennie, akkor részemről oké. Mert arra már tényleg oké leszek. Rájöttem, hogy nem a fiúk törnek össze bennünket, csak mi dönthetjük el. Szóval történjék bármi, jól leszek, már így is megkapom az élettől mindig azt amire szükségem van.

UI.: Bár ezer éve nem olvastam Oravecz Nórás cikkeket, de ma a barátnőm elküldte egy írását és igen betalált, belinkelem nektek is, mert nekem sokat segített. Igen hasonlóan vélekedtem erről az egészről, de jó volt ezt átolvasni és sokban segített nekem! Remélem nektek is fog, persze csak annak aki éppen hasonló szituációban van.Bár szerintem ilyenben már mindannyiunknak legalább egyszer része volt.

LINK